Tamás bácsi, aki 85 éves volt, haldoklott. Barátai, ismerősei összegyűltek az ágya mellett, és halkan beszélgettek. Milyen rendkívüli ember volt ez a Tamás. Mennyi minden fűződik a nevéhez. Segítette a szegényeket, alapítványt hozott létre és sorolhatnánk. Egyszer csak Tamás bácsi kinyitotta a szemét, és intett az ágya körül állóknak, lépjenek közelebb. Majd ezeket a szavakat mondta:
- Látom, a cselekedeteimmel foglalkoztok. És ebből kiindulva úgy gondoljátok, jó ember voltam. Mondok most nektek valamit. Amikor megszülettem, név nélkül jöttem a világra. Aztán kaptam egy nevet. Ezzel a névvel éltem le az életem. De most a halálos ágyamon mondom nektek, csak az -az ember tud meghalni békésen és mosollyal az arcán, aki újra név nélkülivé tud válni. Azzal elmosolyodott, és szépen csendesen kilehelte lelkét.