Séta a mindenségben

Megrázzák magukat a fák,
lepallják ágaikról a havat.
Zenél a szél, s ők mindannyian
járják sajátos táncukat.

Gyökereik nagyon mélyre nyúlnak,
nincs szél, mely kitéphetné a földből őket,
táncukban kedvüket lelik a csillagok,
mint fényszórók, ragyogják be a színpadot.

Hirtelen megáll a szél,
mozdulatlanná válnak a fák,
most már csak a csend zenél
fájdalmasan szép rapszódiát.

Létezés tiszta öröme zeng,
létezés puszta fájdalma cseng,
kihunynak lassan a csillagok,
elcsendesülnek az angyalok.

Megrázták magukat a fák,
rügyet bontanak ágaik.
Zenél az élet, mindannyian
járják sajátos táncaik.